Hang

 

  Tudod, én mindig énekeltem. Nem mondom, hogy nekem van a legszebb orgánumom a földön, de akik hallottak, azok mindig arra bíztattak, ne hagyjam abba. Még akkor sem, amikor rekedten krákogtam, mert túlerőltettem magam. De mindig csak háttérénekes voltam. Az a fajta, akinek a hangját hallod, de nem tudod megkülönböztetni a többi szólamtól. Nem elég tiszta, nem elég figyelemfelkeltő ahhoz, hogy kiemelkedjen. Inkább csak a hiánypótló. Valami, amivel ki lehet tölteni az űrt a dalban. De egyetlen egyszer sem kap főszerepet. Érted, mi a bajom? Hasznos vagyok, csak nem igazán lényeges. Néha megpróbáltam felhívni magamra a figyelmet, de ilyenkor figyelmeztettek a stúdióban, vegyem halkabbra, mert nagyon zavaró. Nehéz ez, talán te is megérted. Csinálsz valamit, amiben jó vagy, de nem igazán jó. Nem emelkedhetsz ki, mert szólónak kevés vagy. Gondoltam, hogy meg fogod kérdezni…Miért énekelek? Az iskolai kórusban kezdtem, ott figyeltek fel rám, mert lelkes voltam és friss. Gondoltam, miért ne? Énektanárhoz is jártam, de ez az egy nem változott. Nem ragyogtam, csak derengtem. Talán fel kéne adnom, és megpróbálkozni valami mással. De soha nem koncentráltam másra. Fogalmam sincs, ennyi idő után merre indulhatnék. De most mennem kell, egy újabb felvételt készít az egyik banda. Szükségük van monoton dúdolásra. Abban verhetetlen vagyok.

​

  Én leszek a hang a fejedben, a kiverhetetlen, mégsem emlékezetes. A szellő zúgása, a nyári eső hangja, az óra ketyegése, a patak csobogása, a tűz pattogása. Sokszínű, megnyugtató, mégis unalmas, meg nem jegyezhető.

 

Csak egy hang, a háttérből...

​

 

Nina Mercy