A jelenés

 

   - Kettőezeötszá. - Válaszolt a kínai eladó.

- Pedig ennyit megér, de most nincs rá keret. – Gondolta Sárteleleki.

Kicsit még tétovázott, majd köszönés nélkül továbbállt. Elindult haza, de egész úton sajnálta magát. Felért a harmadikra s szinte betörte az ajtót. Haragudott az egész világra. A lakásba lépve kifakadt.

 

   - Istenem, miért vagyok ilyen szerencsétlen? Állandóan gürcölök, még sincs egy kanyim se. Na, jó nem állandóan, de akkor is. Egyébként meg minek dolgozzak többet, mikor úgy is elviszi az Állam? Hegyekben állnak a csekkek a postaládában. Én ugyan ki nem nyitom többé. Tömködje csak a postás. Különben sincs meg a kulcsa, elhagytam valahol. Ez sem véletlen. Állandóan csak azok a rohadt csekkek vannak benne. Mire befizetem őket, csak szódavízre marad. Nem csoda, ha a nők átnéznek rajtam. Évek óta nem volt egy épkézláb kapcsolatom. Nekem semmi sem sikerül. Hiába gondolkodom, nem látom a kiutat. Lehet, hogy számomra nincs is kiút. Talán azért teremtettél istenem, hogy szenvedjek? De miért pont én? Annyi méltatlan ember él jó létben, gazdagságban. Én jobban megérdemelném. Nem akarok szegénységben, magányosan, élni. Fiatal vagyok még. Nekem is kell nagy lakás, nagy kocsi és sok buli. Nem is lakás, hanem ház a Rózsadombon, vagy Hűvösvölgyben. Az aztán az egzisztencia. Reggel nyolc, kilenc körül kelés, majd egy kiadós reggeli az ötven négyzetméteres teraszon, utána pedig egy kis tőzsdézés a neten. Később edzés a saját konditermemben. Délután ebéd egy menő étteremben, este pedig buli. No persze jó lenne utazni, világot látni. Kanári szigetek, Bahamák vagy Seychelle szigetek. Most csak a járdaszigetekre jutok el, oda viszont minden nap. Te nem is tudod milyen keserves az életem. Vagy tudod, de nem érdekel. Na persze, miért pont az én életemen könnyítenél? Miért pont én lennék a szerencsés, mikor milliók éheznek, bár ahogy az anyagi helyzetem alakul, lassan én is erre a sorsra jutok. Neked bezzeg könnyű ott fenn, hiszen te vagy az Isten. Gondolom a habcsók felhőcskék felett szép az élet. Napsugár, koktélok, barnulás napestig. Csak egyszer jönnél le, majd meg tudnád milyen az élet valójában. Ideje lenne, levenni a rózsaszín szemüveged és körül nézni a világ árnyékos oldalán. Halló Uram! Itt lent sok a szenvedés. Elkélne némi segítség. Egyszer beleolvastam a bibliába. Egyszer voltam templomban és emlékszem a pap azt mondta, hogy kérj és megadatik. Akkor most kérek. Végül is mi bajom lehet? Ünnepélyesen kérlek Istenem, hogy segíts, szállj le ide és tégy csodát.

 

   Lélegzet visszafojtva várt egy percig, kettőig. Türelmét vesztve cinikus hangon újra megszólalt:

- Hol vagy? Pedig neked semmibe sem kerülne megjelenni nálam, de hát sejtettem, hogy nem ilyen egyszerű. Na, mindegy egy próbát megért.

- Szólítottál, hát itt vagyok! 

 

   Egy kellemes bariton szólalt meg a háta mögött. Ereiben megfagyott a vér. Rémülten megpördült.

- Hé! Maga meg kicsoda és hogy kerül ide?

- Én vagyok az Isten. Úgy látom leesett az állad, pedig vannak még csodák, ha nem is hiszel bennük. Egyébként azért jöttem, mert elegem van az örökös nyavalygásodból. Ez ezért nem jó, az azért nem. Azt nem tudom, erre nem vagyok képes. Semmi sem sikerül. Számomra nincs kiút. Fárasztó vagy tudod e?

   Most rendbe teszlek, azután, egy ideig nem akarok hallani rólad.

Apropó mi ez a badarság a habcsók felhőcskékkel? Gondolod, hogy nekem fenékig tejfel az életem? Tudod roppant kimerítő reggeltől estig, és estétől reggelig, több milliárd ember panaszát hallgatni. Annyi a hozzád hasonló töketlen, mint égen a csillag. Megadtam nektek mindenféle képességet, lehetőséget, de mégsem tudtok élni vele. Folyamatosan sugallom a helyes döntéseket, de nem vagytok képesek pár percre megállni és odafigyelni. Mit gondolsz, miért van a lelkiismeret? Az, az én hangom, de hiába szólok hozzátok, nem akartok meghallgatni. Belül mindenki tudja a helyes utat, de ezer indokot találtok, hogy ne kelljen rálépni. Olyanok vagytok, mint az egyszeri pap a viccben.

   Látom, nem ismered. A pap a templomban tevékenykedik, mikor egy férfi ront be az ajtón. Meneküljön atyám, jön az árvíz. Kint áll az autóm, jöjjön, elviszem. Az atya csak ingatja a fejét és így válaszol: Menjél csak fiam, engem majd a Jóisten meg segít. Megérkezik az árvíz, ami elől a pap a harangtorony tetejére menekül. Türelmesen vár és imádkozik, amikor is egy motorcsónak siklik a templomhoz. Odakiáltanak neki: Jöjjön, atyám másszon be gyorsan. A pap csak ingatja a fejét. Köszönöm nem, majd Isten segít. A víz egyre jobban emelkedik, de szerencsére egy helikopter száll a templom fölé. Lekiabálnak a már nyakig elmerült papnak: Ledobunk egy kötelet. Kapaszkodjon bele és felhúzzuk. Az atya felkiált: Repüljetek csak tovább, engem majd Isten megsegít. A helikopter elrepül. Az ár csak emelkedik. Az atyának már nincs mibe kapaszkodnia. Egy ideig még harcol a habokkal, végül elsüllyed. Felkerül hozzám, a mennyországba. Amint a színem elé ér, méltatlankodva megkérdezi: Uram miért nem mentettél meg, hiszen én bíztam benned. Drága fiam! - Mondtam neki. Küldtem érted egy autót, egy csónakot és egy helikoptert.

Szóval érted már? Élhetetlen népség vagytok. Nem győzöm küldeni az áldást. Amikor meg nem az embereket istápolom, a sátánnal viaskodom.  Az aztán alantas lény. Mindig több lelket akar, mint amennyi a szerződésünk szerint járna neki. Azt hiszi, ha körül veszi magát ügyvédekkel, kijátszhatja a szentírást. Megjegyzem, van miből választania, ugyanis az ügyvédek többsége nála köt ki. Szóval mindig a paragrafusokkal jön nekem, de hiába csűri, csavarja, mert azokat is én írtam, úgyhogy a kisujjamban van az egész.

   Ha ez mind nem lenne elég, ott vannak az angyalok. Örökösen kimaradoznak és elkésnek az értekezletekről, vagy nem is jönnek el. Bár igazából nem csodálkozom rajta, mert állandóan túlóráznak. Strapás meló az a sok lélekmentés. Túlhajszolják magukat, aztán meg nem győzöm őket szabadságra küldeni. Néha azt sem tudom hol áll a fejem. Én, persze több száz éve nem voltam szabin. Hogy is mehetnék. Legutoljára mikor oda voltam, úgy elharapóztak a dolgok, hogy alig bírtam az emberiséget kivakarni a sötét középkorból. Hol is tartottam? Ja, igen az angyalok. Sajnos nincs elég emberem erre a munkára. Mert ne hidd, hogy mindenki alkalmas angyalnak.  Neeem barátom.  Manapság kihalófélben van a hivatástudat, és a felelősségérzet. A mennyekben mindenki csak pihenni akar, lebegni, röpködni, meg fürdőzni az Isteni szeretetben. Senkire sem kényszerítek semmit, hiszen ezért hoztam létre a mennyországot. Most meg mindent magamnak kell csinálnom. A múlt héten is nyolc, új világot teremtettem az Orion csillagködben. Hát, az nem volt semmi munka. A szilikon alapú életforma smafu. Azt a kisujjamból kirázom. De a humanoidokkal mindig gond van. Saját akarat, személyiség, na meg a lélek. A lelki világ az bonyolult dolog. Nem is tudom, miért töröm magam miatta.

   Na, visszatérve rátok, már túl sokan vagytok a földön. Ez nem lenne akkora probléma, ha betartanátok a szabályokat. Újabbnál újabb könnyítéseket találok ki, hogy egyszerűbb legyen az életetek, de nektek olyan, mint a falra hányt borsó. Oly sokszor megüzentem már tanácsaimat, parancsolataimat és mi végre. Elküldtem hozzátok Lao Ce - t, Buddhát, Jézust, majd Mohamedet. Mit tehetnék még értetek? Állandóan összekuszáltok mindent. Olykor vak hitből, máskor mohóságból, hatalomvágyból, időnként butaságból, sőt néha jó szándéktól vezérelve. Összeszedhetnétek már magatokat. Tartok tőle, hogy Lucifer hamarosan kiteszi a megtelt táblát.

 

   Isten elhallgatott. Észrevette, hogy Sárteleki a döbbenettől kitágult pupillákkal, halálra vált arccal néz rá, és egy ideje már levegőt is elfelejtett venni.

- Na, ne állj már úgy, mint egy sóbálvány! Talán több fennköltséget vártál tőlem? Azt várhatod. Most nincs kedvem eljátszani a nagyszakállú, jóságos nagyapót. Lehet közhelyesnek fog tűnni, de azt javaslom, gondold át a vágyaidat, mert vannak dolgok, amik örömet szereznek, de hosszútávon nem boldogítanak. Azt a gondolatot pedig töröld ki a fejedből, hogy vajon hányat kívánhatnál, mert ez itt most nem a három kívánság.

  Nos, akkor mondd gyorsan, hogy mit szeretnél, mert ma még egy tucat helyre kell mennem csodát tenni.

 

Mike Mikerson

2016. 03. 20.