A művész is ember

 

   Ötkor kezdődött, de már fél ötkor gyülekeztek. A többség a művészhez közelálló személy, de voltak, akik csak úgy beestek. Olyanok is akadtak, akik nem a megnyitóra jöttek, de ha már ott voltak hát bámészkodtak. A festőnő izgatottan, kipirult arccal beszélgetett a meghívott előadókkal, egy országosan ismert versmondóval és két lánnyal, akik a közeli zeneiskola végzős növendékei voltak. Gyűltek az emberek. Egyesek hétköznapi viseletben, mások ünneplőben. Irigykedő tekintettel figyelték a művészt és örültek, hogy jelen lehetnek a nagy eseményen. Rendes körülmények között, sokaknak csak a médiában látható festőnő elérhető közelségbe került. Végre mindenki elfoglalta a helyét. Eljött az idő. A zaj lassan elült. A hang technikus fontoskodva még egy utolsó mikrofon próbát eszközölt. Az intézmény vezetője felállt és üdvözölte az egybegyűlteket és örömét fejezte ki, hogy otthont adhat a kiállításnak, majd átadta a szót Kisteleki Szattyán Pál művészettörténésznek, aki taglalta a művésznő életútját, munkásságát. Vázolta a képek mondani valóját, eredetiségét. A festőnő megilletődve, de büszkén ült egy kanapén. Jóleső érzés töltötte el, hogy méltányolják a munkáit. Csillogó szemek, ünnepélyes arcok között, boldogan fürdött az elismerésben.

 

   Nyakába akasztott telefon ekkor vibrálni kezdett. Kinyitotta a készüléket és suttogva beleszólt.: - Szia. Merre? - Nem szívem. Tovább kell menni és a másodikon jobbra.

- Nem. Ott nincs buszmegálló. Fordulj vissza! Rossz felé mész. - Aha. Akkor szerintem a következő utca, azt hiszem. Most le kell tennem, mert elkezdődött a megnyitó. Siess, várlak.

 

   Közben a szakértő befejezte a mondandóját, s a szót ismét az igazgatónő vette át, hogy átadja azt a versmondónak. A Telefon ekkor ismét berezgett. Kissé zavartan elfordult a publikumtól, majd gyors pillantást vetett a készülék kijelzőjére. Kihajtotta, majd fojtott, kissé ideges hangon beleszólt.

- Helló Drágám. Dehogy nincs. Csirkecombot sütöttem. Ott van a sütőben, szerintem még meleg. Savanyú is van, ha jobban körülnézel, láthatod az asztalon. Még indulás előtt kivettem, hogy ne legyen olyan hideg. A múltkor még szeretted. Akkor tedd vissza és keress mást a spájzban. Most leteszem, mert tart a megnyitó.

 

   Eközben a versmondó a második versébe kezdett. A vendégek élvezettel hallgatták mély baritonját, ízes, magyaros, előadásmódját. A festőnő épp, csak lecsukta, a telefont, mikor az harmadszor is megzörrent.

- Tessék? Meg kell lennie, én nem tettem el. Akkor keresd a helyén. Hol, hol!? A mosogató mellett, a legfelső fiókban, a kiskanalaknál. - Nehezen tudta türtőztetni fellobbanó ingerültségét. - Most miért rajtam keresed? Nem én használom nap, mint nap. Nem érdekel, oldd meg valahogy! Legközelebb dobozos sört vegyél, ahhoz nem kell nyitó. - Mondta még utoljára és becsukta a készüléket.

 

   Elnézést kérő pillantással körbenézett, és egy nagy sóhajjal hátradőlve átadta magát a megérdemelt sikernek.

 

Mike Mikerson