Az alma

   Ádám ült a fa alatt és unalmában nagyokat ásított. Azon morfondírozott, vajon mihez is kezdjen. Hiányzott neki Éva.

Na nem azért, mintha annyira szerette volna a nőt, sőt inkább idegesítette a sok fecsegés, ugrabugrálás, és a minden apróság iránti fölösleges lelkesedés. Igazából azért hiányzott neki, mert Ádám lusta volt. Egy elhízott, eltunyult evőgép lett. Annyira lusta, hogy még az éhségét sem volt hajlandó önerejéből csillapítani. Kellett hozzá Éva. Ő gyűjtötte számára a kívánt gyümölcsöket, magvakat.

Ezért várta hát Évát egyre fokozódó türelmetlenséggel. Gyomra nagyokat kordult ahogy telt, múlt az idő.

- Hát hol van már ez a rémes nőszemély? Amikor nem kell, állandóan körülöttem sertepertél, hordja elém a sok bogarat, virágot, meg mindeféle gazt. - Dohogott magában Ádám. - Folyton azzal nyaggat, hogy nézd milyen gyönyörű ez a virág, milyen különleges ez a bogár a száz pici lábával. Szagold meg ezt a növényt, milyen fennségesen bódító az illata. Hiába mondom neki, hogy engem nem érdekelnek ezek butaságok, de ő csak nem hagy nyugtot nekem. Most meg idehozott ehhez a fához és itthagyott.

- Ülj le édes mondta, mindjárt hozok neked valami nagyon különlegeset, ami biztosan tetszeni fog.

Remélem, hogy valami nagyon finomat fog hozni nekem és sokat.

   Éva azonban csak nem akaródzott visszatérni.

Ádám kezdte elviselhetetlennek érezni a mardosó éhséget s ez az érzés szokatlan és meggondolatlan dologra késztette. Felállt és körbejárta a fát, ami alatt eddig pihent.

- De hiszen ez Az a Fa. Hogy ezt eddig nem vettem észre. Hú de szép érettek ezek a gyümölcsök. Mennyei lehet az ízük, lé dús a húsuk és édesen savanykás az ízük. - Morfondírozott. - Kár, hogy az Úr megtiltotta. Na jó, de az már mikor volt. Akkor még talán éretlenek voltak a gyümölcsök, vagy kevés volt a fán, de az is lehet, magának tartogatja. Szeret engem a Teremtő, nem akarhatja, hogy éhezzem, csak nem vonná meg tőlem a legpompásabb falatokat! Mindig azt mondja, én vagyok az egyetlen, a minden, a teremtés koronája. Na ugye. Csak egyet szakítok le. Van elég a fán, jut bőven az Úrnak is.

A tiltást ezzel nagyvonalúan letudta.

   Nem erőltette meg magát túlságosan, ezért a legközelebb lévő ágon a legalacsonyabban himbálózó almához lépett s óvatosan, kissé bizonytalanul megfogta és megtekerte a gyümölcsöt, mely gyengécske ellenállás után elengedte az ágat.

Nem történt semmi.

Igazából el sem tudta képzelni mi történhetne, hiszen a rossz ismeretlen fogalom volt az életében. Nem is morfondírozott hát sokat, hanem mohón beleharapott. Szemeit lehunyta s várta a tiltott gyümölcs mennyei ízének szétáradását a szájában. Egy pillanatra megszédült, de tényleg csak egy pillanatra.

- Mi ez a szar? Ez tök ízetlen, se íze se bűze. Komolyan ezt a tré cuccot féltette úgy a Főnök?

Megmarkolta az almát és mély csalódással messzire hajította. Egy ideig méricskélte a távolságot. Elsőre nem is olyan rossz, bár ha nagyobb ívben dobja, messzebbre repül.

- Na még egy próba! - Gondolta. - Ezekért a gagyi almákért nem kár.

Egy újabb gyümölcsöt tépett le a fáról, ezúttal viszont már nem volt benne áhítat, csak megfogta és lecibálta az ágról. Jól megmarkolta az isteni tudást. Pár karközést végzett, majd haránt terpeszbe állt, hogy stabil talajfogással biztosítsa a tökéletes kivitelezést. Nagy lendülettel dobott.

Az alma vagy tíz méterrel távolabb ért földet az előbbinél. Ádámban ébredezni kezdett a siker érzése, s a becsvágy.

- Na mégegyet. Most csúcsjavítás következik. Most megdöntök minden rekordot! - Mondta ki hangosan, majd elgondolkodva ezen kijelentésen, felnevetett.

Újabb alma, újabb dobás, újabb csúcs és erősödő önbizalom. "Na még egyet, és még egyet."

   Ez így ment volna mindaddig míg az összes elérhető gyümölcsöt el nem dobálja, de az éhség és a gyenge állóképesség hamar megálljt parancsolt a tobzódásnak. Lihegve csípőre tette a kezét. Körbe kémlelte a láthatárt de semmi mozgást nem látott.

- Hol van már az az ostoba nő? - Kérdezte magától hangosan. - Ajánlom neki, hogy hamarosan itt legyen, mert irtó pipa leszek.

Nagyot fújva visszaült a fa alá, hátát nekitámasztva a puha kéregnek letépett egy fűszálat és dühösen rágcsálni kezdte.

- Remélem mannát is hoz, mert annak olyan az íze mint a legédesebb csóké. ... Csók? Hmm nem is rossz ötlet. Előbb eszem mert első a teli gyomor, utána magamévá teszem Évát. Nem is egyszer hanem többször egymásután, sőt egész nap szeretkezni fogok vele.

Gyomra alsó részében valami új bizsergető kellemes érzés kezdett életre kelni. Gondolatai az ételről egyre inkább a nőre terelődtek. Örjítően izgalmas képek villantak fel elméjében, s az egyre erősödő türelmetlenség ismét talpra állította.

Hirtelen elfogta a kétség.

- Mi van ha nem akarja?

- Dehogynem akarja, miért ne akarná.

- Mert még soha nem csinált ilyet.

- Na és? Én sem csináltam mégis akarom, de még mennyire, hogy akarom, sőt egyre jobban akarom, csak jönne már.

- És ha még se?

- Pofa be! Nem érdekel, hogy ő mit akar, az enyém lesz és kész.

Várjunk csak!!!

Ez itt a Mennyeknek országa.

Az Isteni megvalósulás helye.

Ez az!

   Fejében ismeretlen gondolatok és érzések kavarogtak. Milliárdnyi apró felvillanás űzte el az időtlen idők óta tartó nihilt.

- Miért ne próbálnám meg? Nem kell ehhez az Úr, minek is fárasztanám ezzel. Majd én megoldom ezt a dolgot a magam módján.

Ádám behunyta szemét, vett egy mély lélegzetet és erősen koncentrált. Mikor úgy érezte már elég, kinyitotta s várakozón körül nézett. A horizont üres volt. Elkeseredetten, lemondóan legyinetett.

- Sejtettem, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Már éppen indult volna, hogy valami harapni való után nézzen, mikor a szeme sarkából valami mozgást érzékelt. Odakapta a fejét.

Éva volt az. Bodogan mosolyogva közeledett, mint mindig.

Mögötte számtalan sok Éva jött ártatlanul ugrándozva, táncolva, elragadtatott áhitattal virágokat gyüjtögetve.

Ádám csak állt, szemei nagyra nyíltak, légzése felgyorsult, majd szája lassan, kéjes mosolyra húzódott.

Mike Mikerson