Forgács Fanni saját véleménye írásairól:
Van az a pillanat amikor nem akarsz megszólalni, mert azzal elrontanád azt. Esetleg amikor nem tudsz megszólalni, mert nem találod a szavakat. Igen, magasabb rezgésszinteken már nincsenek szavak. De én hiszem, hogy lehet úgy használni őket, hogy előidézzenek magasabb tudatállapotot és segítsenek minket a pozitív rezgéseink kialakításában. Vannak olyan mondatok melyektől elakad a lélegzeted, hevesebben ver a szíved és érzed hogy felemelkedik a lelked. Ez a szavak művészetének legfelsőbb foka. Ezzel foglalkoztak az írok, költök évezredekkel ezelőtt és ezzel foglalkozom én is és író társaim is.
Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!
2016. 04. 20.
Az Álmodó
Apró foszlány távoli helyeken,
hová tűntek a boldog emberek?
Rég nem láttam az utcákon őszinte mosolyt
merre bújtak el a még valós álmodók?
Leszakított virágok a porban fekszenek,
kifacsart világunk életért sír, remeg.
számolgatom a megmaradt perceket,
melyek porként peregnek szét a semmiben.
Fals dallamként kergetem emlékeim helyét,
akadhat még remény...
Majd csendben leülök és mélán, magamba roskadva
bámulok az előttem elterülő porra.
Megkérdezem a leszakított virágot, hogy mi a lét,
s mennyit ér, ha az emberből elmenekült az erény.
Válasz nem jön, miért is várom?
Régóta csak a kérdések lebegnek e tájon.
Halovány mosoly húzódik orcámra, beszívom az
ólomszínű, tömény levegőt az orromon,
és egy kedves dalt halkan elmormolok.
Forgács Fanni
