Azt mondják: Add Önmagad!

   Tanács / vélemény kifejezésnél rengetegszer hallani a "Légy Önmagad!", "Add Önmagadat!" mondatokat, amin azt hiszem a legtöbb ember el sem gondolkodik. Talán ösztönösen rábízzuk magunkat belső látásunkra, egy-egy megoldhatatlannak tűnő nehézség folyamán. Úgy véljük, hogy majd a helyzet kihozza belőlünk a legjobb Önmagunkat és ezáltal minden a legjobban fog alakulni. Mégis... Hányszor éreztük azt, hogy stresszhelyzetnek tűnő eseteknél, amikor önmagunkat kell, hogy adjuk több félelmet érzünk mint magabiztosságot. Ez persze valamilyen szinten biológiai is. Én gyakran mondom azt egy-egy stresszhelyzet után, hogy majd kialszom magamból. Esetemben számtalanszor éreztem az adrenalin szintem növekedését ilyen történéseknél, ami szinte már eltompította a külső érzékelésemet is. Miután megnyugodtam furcsán megjegyeztem, hogy valami úgy felpumpálódott bennem, hogy kierőltette belőlem a legjobbat. De ezek az adrenalin löketek lennénk mi? Önmagunk?

   Talán nem. Régóta táncolok. Ezen a nyáron pedig folyamatos táncosa leszek az utcáknak, ami nagy kihívás. Bár úgy érzem hatalmas önbizalommal bírok, valahol még is tudom, hogy az adrenalin löket fog elindítani a nehezén. Abban pedig tökéletesen biztos vagyok, hogy jönni fog az a bódult állapot, amitől úgy érzem két világ között lebegek. Az én drogom valamilyen szinten a táncolás, már csak azért is mert kizárólag spontánul tudok táncolni, a helyzethez igazodva. Ez a kezdeti félelem mindig átalakul olyan mély jelenlétté, hogy még a hideg is kiráz (lehet akármilyen forróság), és borzongok. Számomra ez a legmélyebb meditáció, jelenlét.

   Egy másik erőteljes példa lehetne a szerelem. Amikor hirtelen leszünk szerelmesek ugyancsak egy nagy adrenalin löketet érezhetünk, ami megremegteti az egész bensőnket. Még is a fentebb megejtett félelem jóval inkább és gyorsabban megjelenik benned, mint amikor 100 ember előtt táncolsz. Hogy a csudába lehetséges az, hogy egy ember esetében kevésbé érezzük magunkat önmagunknak, mint mikor 100 ember előtt mutatjuk meg magunkat?

   Itt megemlíthetnénk még az állásinterjúkat is, amikor egy, vagy csekély létszám előtt kell megmutatni önmagunkat, amit valljunk be mi a legjobb oldalunknak titulálunk. Tehát a legjobbat kell kihoznom magamból a szerelmem előtt és a főnökeim előtt. De hát mondja meg valaki nekem azt, hogy mi a legjobb énem? Én magam sem tudom megmondani magamról, hogy melyek a legjobb képességeim, a legszebb testrészeim vagy a legelbűvölőbb személyiségjegyeim. Én magam sem tudom, melyik a legjobb oldalam, hiszen ezer oldalam van. Bárkinek felteheted a kérdésedet: Szerinted neked mi a legjobb Önmagad/oldalad? - Senki sem fog tudni válaszolni. Ennek pedig rengeteg oka van.

   Egyrészt azért mert Önmagunk nem létezik, legalább is azon az úton, ahogy mi elképzeljük.

Láttam egy nagyon elgondolkodtató kísérletet:

  Öt embernek megmondták, hogy tökéletesen leírják a személyiségüket, ismeretlenül. A kísérletben résztvevők megkapták a papírjaikat és egyetértően bólogattak az azon leírtakkal. Gondolom nem lepődnétek meg, ha azt mondom mindegyik papíron ugyan az volt leírva.

   A másik elgondolkodtató eset egy önismereti tábor alatt történt, amikor az előadó egy egész napot szánt arra, hogy rámutasson mindenkinek arra a személyiségjegyére, ami a legjobban dominál benne és a legtöbb bajt hozza a fejére. Talán lehettünk 40-45-en. Hamar azon kaptam a fejemet, hogy azonosulok a többieknek mondott személyiségjegyekkel, hogy: Igen én is ilyen vagyok!, Igen, én is ezt szoktam csinálni!

Az előadó a foglalkozás végén pedig megkérdezte, hány személyiség jegyet sikerült magunkra illeszteni a kb. 40 darabból? Nos, nagy volt a csend.

   A horoszkópok, jóslatok valamilyen szinten kihasználják az ember "kaméleon személyiségét". Hétköznapi dolgokat írogatnak le az újságokba, mondanak a tv-be, mivel tudják, hogy lesznek emberek, akik tudják majd azonosítani magukat a leírtakhoz. Én vízöntő vagyok, ikrek aszcendenssel. Természetesen mind a kettő jegyből rengeteg pozitív és negatív személyiségjegyet és viselkedési mintát ki tudok emelni a leírtakból, de merem azt mondani, hogy én ugyan úgy vagyok oroszlán is, meg rák is, skorpió is, nyilas is meg miegyéb. Minden vagyok, mert mindenhonnan ki tudok emelni számtalan dolgot, ami rám és a viselkedésemre vall.

   Emiatt tévesen gondolkodunk Önmagunkról. Hiszen, amit mi személyiségnek hívunk, amivel mi azonosítjuk magunkat azt elsősorban az egónk építi fel a környezetétől, emberektől, helyzetektől függően. Nekem rettenetesen nagy szám van, sokat beszélek, gyakran veszem észre, hogy nem is hagyom szóhoz jutni a másikat és a hallgatás szörnyen nehéznek minősül számomra. Mégis minden alkalommal előfordult, ha egy szélesebb baráti társaságban voltam, akkor én voltam a legcsöndesebb és úgy kellett kihúzni belőlem a szót. Emiatt pedig sokan visszahúzódónak gondoltak, pedig én olyankor azt az időt megfigyelésre használtam, hogy ki ismerjem a terepet és feltudjam mérni azt. Tehát akkor én most milyen voltam? Beszédes vagy csendes? Kontrollorientált vagy káoszorientált?

   Fontos tudni, hogy Te a belső látás vagy, a béke. TE vagy AZ (amit mindenkinek sajátmagának kell megtalálnia)! Persze ez mind szép és jó. Hány nagy gondolkodó mondja ezt a TE vagy AZ szöveget, meg hogy figyelj magadra, de valljuk be teljesen elvonja a figyelmedet az, hogy éppen a benned lévő személyiségjeggyel viaskodsz. Teljesen leköti figyelmedet az aktuális haragod, szomorúságod és látszólag semmi sem tud kirángatni ebből a helyzetből. Mit kezdjünk tehát ezzel a megformált identitásunkkal, ami minden alkalommal magára tereli a figyelmet?

   Őszinte leszek. Ez az egyik legegyszerűbb dolog, amit tenni tudsz vele: Semmit sem. Ne gondolkodj róla, ne elemezd. Egyszerűen fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Azt mondják rád az emberek, hogy forrófejű vagy, visszahúzódó, barátságtalan, nyers? - Igen pontosan olyan vagy. Aztán azt is mondják rád, hogy kedves vagy, segítőkész, izgalmas, energikus vagy? - Pontosan olyan vagy. Mindenféle vagy Te. Mindenféle viselkedést megtalálhatsz magadban. Az összes létező személyiségjegyet megtalálhatod, amire csak szó létezik, de ezek olyan soknak bizonyulnak, hogy egyetlen ember sincs ezen a földön, aki ezt kordában tudná tartani. Nem lehet felettük uralkodni, nem lehet elnyomni, átalakítani, megváltoztatni. Egyetlen dolgot tudsz csak tenni, elfogadni, hogy te mindenféle vagy. Nem skizofrén és nem őrült. Egyszerűen mindenféle.

   Ez a legegyszerűbb út ahhoz, hogy Önmagadat add. Ha képes vagy elfogadni azt, hogy te ilyen vagy és abbahagyod állandóan megnevelni magad: Nem fogok többet üvöltözni senkivel!, Nem ijedek meg többet, ha a főnököm behív az irodába!, Nem válok többé dühössé, ha egy barátom éppen késik egy pár percet! - Ezeket úgy sem fogod tudni betartani. Nem fogsz jobb emberré válni személyiségileg. Viszont, ha megengeded magadnak, hogy úgy viselkedj, ahogy az jön, nem stresszelsz rajta, nem idegeskedsz azon, hogy most ezt jól tetted vagy sem, akkor csodálatos változás fog végbemenni az életedben. Ebben az esetben előlép az a megfigyelő és átveszi zabolázatlan érzelmeidnek a helyét és bármit tegyél érződni fog a nyugalom, béke, a teresség és szeretet a háttérben. Emiatt nem is érzed majd szükségét, hogy úgy lépj fel egyes esetekben, ahogyan korábban tetted. Ha az elfogadás ott van benned, akkor az kisugároz és mindenhol visszatükröződik. Ezért mondják azt, hogy mielőtt Önmagad lennél először tanuld meg elfogadni azt.

   Na és itt lép be egy még érdekesebb megfigyelés. Ami komolyan mondom lenyűgöző. Hihetetlen. Mámorító. Pont olyan, mintha 100 ember előtt táncolnál, spontán.

Térjünk vissza a példákhoz amiket megemlítettem.

   Amikor szerelmessé válsz, vagy beülsz egy állásinterjúra, ahol egy embernek kéne elmagyaráznod, hogy ki is vagy Te valójában. Elragadhat a félelem. Hiszen, amikor be kell bizonyítanod ki vagy te tulajdonképp, akkor azonnal be is buksz (ezt persze később elő is hozza neked a partnered, főnököd, hogy Ő márpedig nem ilyennek ismert meg). Mit is mondhatnál? Néha nagyon jó kedvű vagyok, a következő pillanatban viszont még az életemet is megkérdőjelezném? Vagy néha hihetetlen teljesítményt tudok nyújtani, de a következő pillanatban annyira lusta vagyok, hogy ha bottal vernének, akkor is inkább elájulnék, minthogy felkeljek? Ezeket nyílván nem mondhatod. Nem tartanának normálisnak. Száját húzva fordulna el a jövőbeli partnered, főnököd. Ezért nem tehetsz mást, inkább elmondod azokat a dolgokat, amiket a legjobbnak ítélsz meg magadban, hiszen akárhogy is vesszük ez igaz, de persze csak részben. A nagy helyzet az, ha úgy ítéled meg az emberek számát, akik kérdőre vonnak bármilyen téren is, hogy Te azzal még elbírsz, mondván "Ezzel a létszámmal még eltudom hitetni, hogy én ilyen vagyok.", akkor meg is próbálkozol vele. Tehát megpróbálsz megfelelni nekik, de el kell, hogy keserítselek. Megfelelni soha senkinek nem lehet, semmilyen módon. Erre pedig mondjuk nagy okosan, hogy nekem egy olyan partner kell, aki elfogadja azt amilyen vagyok. Mégis... Hogy a csudába akar valaki ilyen partnert, ha csak egy részed mutatod meg, ami szintén csak egy árnyjátéka az igaz Önvalódnak. Csak a megfelelési kényszered indult be, amit azt hiszel egészséges.

   Visszanyúlnék az elmejátékához. Ugyanis elménk minden helyzetben szeretné veled elhitetni, hogy egy másik fajta szituáció lesz jó számodra. Ezért van az, hogy egy partnerkapcsolatban szabadságra vágyik és ezért van az, hogy az egyedüllét alatt kötődést akar. Nagyon figyelni kell ezért, hogy ne dőljünk be egyedüllétünk alatt, olyan csalóka fellángolásoknak, amit csak az elme hitet el veled. Egyik legcselesebb stratégiája az, hogy mindenkivel, aki egy kicsit is vonzóbb számodra megpróbál párkapcsolatba terelni, hiszen azt sugározza, hogy ott jó lesz neked. Végre valaki igazán szeretni fog, megbecsül, és a többi... Az igazság mégis az, hogy ezzel a felfogással csak egy újabb katasztrófa filmet gyártunk életünk mozivásznára, hiszen ez a hit ismét átfordul majd elvárásba és az elvárás ellenállásba...

   A másik oldala az, amikor rengeteg ember előtt kell megmutatnod a tudásodat. Mi történik bennem akkor, amikor olyan sok ember előtt táncolok? A zenészek azt mondják, hogy a tömeg energiája összeadódik és azt érzem. Ez valahol talán igaz is lehet, de azt hiszem nem mindenki ezzel az élvezettel áll oda, hogy megtekintse az előadásomat. Magamból kiindulva az történik, hogy képtelen vagyok ennyi embernek megfelelni. Nem lehet mindenkinek az ízlését hozni, főleg akkor nem, ha valamilyen negatív érzelemből kezd el nézni engem, vagy hallgatni a zenét amire táncolok. Azt hiszem én teszek egyetlen dolgot: Elfogadom ezt a tényt, hogy mindenki más, mindenki más érzelemből fog figyelni, más viselkedési mintából, tanult szokásból és én ezt képtelen leszek kielégíteni. Elfogadom, hogy ez van és élvezem a zenét, örülök, hogy táncolhatok és abszolút nem akarok megfelelni senkinek. Ezután pedig minden alkalommal megélem a gyönyörnek egy olyan fokát, ami sokaknak ismeretlen. Ebben az elfogadásban annyira önmagamat adom, hogy az szinte megborzongat és igen esetenként örömkönnyeket is hullajtok. Azt hiszem a művészetet ezért is lehetne szexuális aktusként hívni, mivel olyan elégedettséget és örömöt nyújt azoknak a művelőknek, akik nem akarnak megfelelni műveikkel senkinek, hogy az legalább felér egy orgazmussal.

   Szeretnék még egy példát kiragadni az életemből, amivel egész életemben megakadályoztam, hogy jól érezzem magam egy nagyobb társaságban. Említettem, hogy nagyon beszédes vagyok szemtől - szembe beszélgetések alatt. Világéletemben állítottam, hogy én csak egy emberrel szeretek beszélgetni. - És most olyan leplet rántok le magamról, ami elég nagy meglepetés volt saját magam számára is. - Ugyanis abba az egy emberbe úgy beletudom verni a torz énképemet, hogy még én magam is elhiszem, hogy olyan vagyok. Elhitetem vele mennyire tehetséges, szép, ügyes vagyok. Úgy gondolom, hogy ezzel megfelelek majd és a másik szeretni fog. De csak annyi történt, hogy sikeresen manipuláltam Őt is és Önmagamat is. Mindketten elhittük, hogy mekkora csodaember vagyok, aztán mindig jött a meglepetés, hogy nem is olyan vagyok mint amilyennek meséltem magam. Előbb utóbb ugyanis lelepleződnek a kis heppjeim, aztán utána még magyarázkodtam is, hogy továbbra is megfeleljek.

   Nagy társaságokba egyenesen feszült voltam. Hiszen, hogy hitessem el ennyi emberrel, a csodálatosságomat? Lehetetlen. Így is vannak ott olyanok, akik tudják, hogy nem is olyan vagyok, amilyennek mutatom magam. Mennyit szenvedtem ezért, hogy folyamatosan megpróbáljak megfelelni a körülöttem lévőknek. Sőt! Hogy én legyek a legjobb. Úgy gondoltam, ha legjobb vagyok, akkor nem kell szórakoznom azzal, hogy megfeleljek, hiszen legjobb vagyok. De mint tudjuk, a legjobb is relatív és továbbra is csak magamnak akartam megfelelni. Eszméletlen instabil volt az énképem és, ha egy picit is meg lett kérdőjelezve vagy támadásba vagy sírásba csaptam át.Ez a kompenzálás pedig látszott a kinézetemen, a járásomon, az arcomon, a hangomon. Erre pedig ideje volt rájönni, hogy ezzel a túlkompenzálással még én sem bírok... Azóta nem akarok megfelelni senkinek és igen; 

   Mivel nem akarom magamat skatulyákba foglalni, ezért abba hagytam a többi ember beskatulyázását is. Rájöttem, hogy számomra senki nem tud megfelelni, hiszen saját magam is képtelen volt erre a szerepre, így abbahagytam úgy formálni az embereket, ahogy én szeretném. Nem is érzem már az elvárást és hihetetlen szabadságra tettem szert.

   Ezek után szerintem sokunknak megtört az "Add Önmagad!" bölcsesség. Mivel (még egyszer elmondom) téves az a kép, amit mi Önmagunknak gondolunk. Minden reakciónk a környezetünknek próbál megfelelni és amint letesszük ezt a megfelelési kényszert, olyan lehetőségek nyílnak meg előttünk, amikre korábban nem is gondoltunk volna. Teljesen másképpen kezded el látni önmagad és a körülötted lévőket. Áradni fog belőled a frissesség érzése. Ez pedig egy szabad lény frissessége. Ha ezt a játszmát meglátod az életedben, akkor semmisé válnak az olyan szavak, hogy önbizalomhiány, megfelelés, elvárás, személyiség, viselkedés, ítélkezés, megjegyzés, vélemény, önfényezés, önkritika, tiszteletlenség, hamisság, hazugság, vádaskodás stb...

   Legyetek Önmagatok! Hagyjátok abba a megfelelést és elvárást, egyszerűen csak élvezzétek önmagatokat és fogadjátok el mind saját magatokat, mind a többi embert. Így tényleg érdemes fontolóra venni a "Légy Önmagad!" kifejezést.

C. H. Valentyne