top of page

Szentpéteri Goldmann Dávid saját véleménye írásairól: 

   

   A belső ember megtalálásáért kezdtem el írni. Versekkel kezdtem, bajlódtam elég sokáig, aztán arra jutottam, a költészet kiterjesztésének használom a prózát. A lélek dolgai izgatnak elsődlegesen. Hogyan alakul az ember önmagáról alkotott képe a sorsa folyamán? És hogy ezzel hogyan birkózik meg? Világokat képzelek el magamban gyerekkoromtól kezdve, ahol körül-belül ugyanazok a természeti törvények léteznek, mint általában, de mindig van valami fricska, egy görbe tükör. Nem társadalomkritika ez, én nem bonyolódom ilyesmibe. Mint már írtam a belső ember gondolata izgat különböző perspektívákból bemutatva. Az írásaim néhol elkapkodottak, néhol meg indokolatlanul vesézgetnek mély kérdéseket.

 

Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!

Csillagvers

A világ csipeszeken,
meg drótokon
kifeszítve valami
végtelen feketeség felett.
Lecsöpögő mosólépöttyök
a csillagok, rokon
a keserű űr,
Veled.
Mert terjed a sötétség
határa is,
mint ahogy e benti
űrt te ütöd, rúgod, vágod,
hogy legyen helyed 
elférni.
Látod?
Nincsenek fenn 
a csillagok.
Tán a benti
vihar
kiszárította a 
világot.
És összehajtva, 
a szekrényben a 
helye.
A többi dib-dáb
holmi mellett.
Vigyázza álmát
a szekrény ajtaja,
a világ alszik,
az űr meg átöleli,
hogy míg szunnyad,
ne legyen baja.
Csak aludj,
csak engedd,
hogy a világ
szunnyadjon tebenned.

Szentpéteri Goldmann Dávid

2016. 09. 23.

bottom of page