Bíró Fanni saját véleménye írásairól:
A szívből írás etalonja vagyok, máshogy nem is tudok. Valószínűleg azért mert, máshogy nem is lehet. Novelláim, cikkem fő mozgatórugója a lélek. Érzelmi síkon ragadom meg a szavakat, mik történetekké formálódnak tudatomban. Biztosan állíthatom, hogy ez a legfőbb lényege mindennek, de van mikor a szavak már semmit sem érnek, mikor a betűk nem történetet mesélnek el, hanem a történet akar betűkké formálódni, de elvesztek, a végtelen univerzum rendszerében, s ragyogó csillaggá változtak. Emlékeztetve arra, hogy egyszer a tieid voltak. Az én szavaim a horizonton pihennek, várva, hogy elérjem őket, s mondattá formálódjanak, egy történetté, ami könnyeket, mosolyokat csal az arcokra.
Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!
2016. 06. 22.
Egyszer, réges-régen...
Dudaszó! Nincs vissza út, elindult s tudta, hogy ma minden a fejetetejére áll. A hajó csak úgy úszott a vízen s a csillagok még fényesebben ragyogtak a horizonton. Elhagyott mindent, amit valaha szeretett, átadta magát a szabadságnak, de az űr még mindig nyomta szüntelen világát. Az űr… olyan megszokott, mindig csak az űr… de Ma nem! – Gondolta magában.
A hajó már a nyílt óceán közepén járhatott, s az emberek már rég aludtak. A víz hangjával lágyan olvadt össze a hegedű vékony hangja, s a zene a világnak szólt. A világnak, a szerelemnek, a szabadságnak s nem utolsó sorban a művészetnek.
A zenegép kattogó hangot adott ki magából, s Ray Charles hangja eltűnt a boxok között. Egy karcos női hang átvette az irányítást, lágy mosoly ült arcomra, kortyoltam egy jó nagyot a whiskeymből, s mind a ketten egyszerre rágyújtottunk egy cigarettára, érezve, hogy az est most kezdődik el.
1952-őt írtunk aznap, amikor Joan számára megváltozott a világ. Nagyon különleges, igazi magányos farkas volt, mint minden művész abban az időben.
Akkoriban mindenki marihuánát szívott, és vele sem volt ez másképp. A hajó orránál letelepedve rágyújtott cigarettájára, s ahogyan leszívta tüdejébe a szert, az rögtön hatni kezdett, s a hajó még erőteljesebben ringott a vízen, a csillogó pontok az égbolton történetekké váltak elméjében, s tollából a szó úgy ömlött, mint a nyári zápor. A szavak mondattá váltak s a mondatokból oldalak lettek.
Egyszer, réges-régen, mikor még hittem a csodákban, elébem lépett egy angyal, és azt mondta, hogy létezik egy fa, amin az almák tökéletessé érnek, ám lehullásukkor kettéhasadnak, s így megy ez folyton-folyvást, mígnem mindenhol almadarabok nem lesznek. Teremnek ott zöldek, pirosak, szürkék és mind oly’ tökéletes a maga módján. Ez az alma is hibátlan, ez, amelyikről e történtet szólni fog. Tökéletes volt, egyszer, réges-régen, a legszebb, ami valaha teremhetett azon a fán. A csillagok állásából született, s a Nap sugarai érlelték, majd a Hold adott neki érzéseket. Igen! Ennek az Almának érzései voltak, nagyon mély érzései.
A Hold felkelt, s az Alma egyre csak mozgolódott a fa ágán, mígnem egy lélekzettel lepottyant a földre, a többi gyümölcs közé, két darabban, elveszítve tökéletes párját.
Eltévedve a nagyvilágban, egyedül. Keresve a másik részt, hogy a csillagok újra összeálljanak
Az idő múltán ezekből az Almákból emberek lettek, s a káosz eluralkodott a földön, az érzelmek átvették az irányítást.
1946-ban, rendszeresen vendégeskedtem egy bárban. Sötét és igényes hely volt, főként Urak jártak a kéj érdekelte őket. A sötét, s mocskos szexualitás. Az Isten áldja meg őket, néhány próbálkozás után már nem kellettem nekik. Talán alsóbbrendűek érezték magukat társaságomban, vagy lehetséges az is, hogy a pénz, a családom pénze riasztotta őket el, de az is megeshet, hogy mind a kettő problémát okozott. Szerettem a kéjt, és éltem is, csupán nem ilyen formában.
A jazz, és a blues, mélyen részesei voltak az életemnek, művészetemnek. Június első hete lehetet, tisztán emlékszem. A Nap sugarai égették a földet, de nem fájdalmasan, pont kellemes az időjárás, de volt valami a levegőben, valami leírhatatlan. – Joan megállt egy pillanatra, és elmosolyodott, hasonló érzések, mint most, itt a hajón. A csillagok olyan erőteljesen ragyogtak az égen, hogy fájt a szemnek, s a Hold soha nem volt még ilyennyire gömbölyű. Beléptem a bárba, a zene már szólt, a lágy dallamok azonnal a szívemig hatoltak, s a mámor elöntötte lelkemet. Leültem a megszokott asztalomhoz, és az italom már ott várt rám. Ez egy rituálé volt a részemről, pont úgy, mint a ruházatom. – Természetesen a hely is megkövetelte az illő viseletet. Belekortyoltam italomba, s egy cigarettát vettem elő, táskám mélyéről.
A füstfelhő okozta homályból megpillantottam egy alakot. A zenekarral volt. Mintha valahol láttam volna ezelőtt, félhosszú sötétbarna haja volt, magas, férfias, figyelemfelkeltő arcvonássokkal. Mélyen beleszívva cigarettámba, egyre világosabbá volt, ki is Ő. Etta James hangja még tökéletesebbé tette azt a pillanatot, ahogy a két szempár felismerte egymást.
Az idő megállt, az események lelassultak, lehet, hogy a tudatmódosító szer volt az oka, de az is lehet, hogy természetfeletti erők vezényelték az eseményeket. A Fiatalember elindult az asztalom felé, és abban a pillanatban, ahogy odaért, minden a fejetetejére állt.
- Hölgyem! Kaphatnék tüzet?
Az arcán vékony mosoly helyezkedett el, zöld szemei olyannyira ragyogtak, mint égen a csillagok. A válaszom;
– Természetesen!
Ez a tökéletes Férfi, leült mellém, s a dialógusok csak követték egymást, négyszázhúsz percen keresztül. – Tudtam, hogy Ő az alma másik fele, biztos voltam benne.
Ám a hajó, csak ment tovább, a nyílt óceánon keresztül, mérföldekre taszítva egymástól.
Bíró Fanni
