Barabás Hanna saját véleménye írásairól:
Ritkán szembesülök önmagammal és bár az élet úgy hozta, hogy az utóbbi időben erre jó néhányszor rákényszerültem, mindig nehezemre esik. Mert, hát lássuk be, önmagunkkal szemben a legnehezebb őszintének lenni. Nekem legalább is. Legtöbbször, ha magamat nézem, próbálok csak a szemem sarkából odapillantani, átsiklani a felszínen. Ki tudja, mit rejt a mély? Ehhez képest mennyire lenne őszinte az, amit itt elmondanék magamról? Persze írhatnék néhány magasröptű, vagy mélyen szántó gondolatot az útkeresésről, vagy a művészet magasztosságáról az elfogadásról, vagy a meg nem értésről, de megkíméllek ettől benneteket.Ezért aztán azt hiszem az ilyen bemutatkozások inkább csak stilizált matricák - amit bárhová felnyalhatunk – az igazi festményekhez képest.Szóval, hogy kicsoda Pom Pom? Ezt Nektek kell eldöntenetek, és bár az írások alapján nem fogjátok megismerni, felfedezhetitek a világot amiben él.
Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!
Egy tiszavirág élete
(Tiszavirág, avagy a kidurrant lufi esete Einsteinnel)
Előre bocsátom a történetnek nincs túl sok köze sem a lufihoz, sem Einsteinhez, ám ha bármelyiket is kihagynám, kissé foghíjas lenne.
Kiskrapek kapott ma egy lufit. (Én személy szerint a világ egyik legnagyobb ötletének tartom. Horror pénzért adnak el egy gramm műanyagba csomagolva, egy görögdinnyényi semmit. Garancia nélkül.)Na szóval a mai lufi rekord sebességgel lett leamortizálva, az átvételtől számított második percben. Visszafordulva a távolban még látni véltem az eladó kaján mosolyát.
- Hát, Kiskrapek ez tiszavirág életű volt. - Nyögöm ki és már felkészülök az ilyenkor menetrend szerint érkező bömbölésre. Szerencsére annyira megtetszik neki a szó, hogy elfelejt siránkozni.
- Mi az a tiszavirág?
- Egy rovar, ami egyetlen napig él.
- Szegény. Nagyon rossz lehet neki.
- Hát igazából nem biztos, hogy rossz neki, Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív. Vagyis..
- Ő az a torzonborz bácsi aki kinyújtja a nyelvét otthon a képen?
- Igen, de..
- Azért nyújtja ki mert buta?
- Nem. Nagyon is okos. Viszont megmutatja, hogy a legkomolyabb dolgok mellet is megőrizheti az ember a humorát, de most a tiszavirág a lényeg. Lehet, hogy nekünk rövid időnek tűnik ez az egy nap, de nekik belefér egy egész élet. Megszületnek, felnőnek, megkeresik a párjukat, kisbabájuk lesz. Pont úgy, mint nekünk sok, sok év alatt.
- Akkor ők nem szomorúak ezért?
- Nem, nem hiszem.
Elmélázva ballagunk tovább. Ő talán azon morfondírozik, hogy mi köze a lufijának a torzonborz bácsihoz, én a tiszavirágon.
Sokan sokszor mondták már, hogy igazából az ő életük a tökéletes. Másból sem áll, csak szárnyalásból és szexből. Nincs tanulás, munka, villanyszámla, anyós, nagymosás, ajtócsapkodás. Viszont egyetlen dologra nem szoktak ilyenkor gondolni... A kérészek akár három évet is eltölthetnek lárva állapotban, mielőtt kifejlődnek. Számoljunk! Vegyük az ő életük egy napját hatvan évnek a miénkhez viszonyítva. Három év az ezerkilencvenöt nap, ezt szorozzuk be hatvannal!
Hatvanötezer-hétszáz. Ennyi évet kellene eltöltenünk, filozofálva, tréningezve, készülődve az egyetlen randevúnkra. Hát köszi, inkább nem!
Mi van, ha nem jön össze? Korán megyek el, vagy frigid a másik, vagy épp akkor van a foci vb? -
Akkor már inkább az ajtócsapkodás.
Barabás Hanna
2016. 05. 03.
