Hiány

Először úgy kezdődik, hogy valami eltűnik.

Nem is veszed észre, hogy valami nincs többet veled.

Éled tovább életed miként balga tyúk kotlik,

Összetört tojáson, s azt hiszi feléled.

Nem is hiszi, tudja, mert övé volt mikor még élt.

Csak elsuhant felette az éles szemű idő.

Elsuhant, és le is csapott. Nem válogat az ész,

Ki tudja, lépte nyomán az ősi halál eljő.

De majd hosszú tudatlanság örömét követi.

Elkezdi magát sejtetni az alaktalan hiány.

Nem tudod, mit nem lelsz, csak erősödik az a hit,

Hogy egy megszokott dolgot, lyukat hagyó féreg rág.

Ilyenkor elkezdődhet már a lázas kutatás...

Silányabb lesz mi még megvan, drágább ami eltűnt.

Annak, mit még birtokolsz, nem kellhet a gondoskodás,

Ellenben az eltűnt Nemes hanyagságot nem tűr.

Ha nem jössz rá, mi foszlott köddé, szerencsésebb vagy,

Mint az a réteg, amely rájött, ködünk mit takar.

Mert ha beléd hasít tudás villáma, az agy

Tiltakozik, bezárkózik, és csak egyet akar:

Visszakapni, ami nincs meg, akár szörnyű áron.

Akkor is, ha elhanyagolta, megalázta régen,

Most úgy tűnik legfontosabb tűnt el a világon.

Ki lopta el? Melyik aljas? A fejét kitépem!

De ha visszakapod, újra szánalmassá válik.

Nem baj, az hogy meglegyen, mi régi, az a lényeg...

Állást, szerepet keresek, mert ez az, ami számít,

Meg egy oly életet, melyben nem kell többet keresnem.

Szabó Olga