Életem 19 éve alatt, (ami ugyan nem egy figyelemre méltó kor) érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem össze, különböző élethelyzetekből. Édesanyám mindig is érdekelt volt a "megváltás" kutatásában, amiért rengeteg tanfolyamot járt meg és könyvet olvasott ki. Halála után eszméletlen mennyiségű könyvet szelektáltunk le a húgommal, amikről el se hittük, hogy mindent kiolvasta. Kétségbe esve keresett valami felszabadító erőt tanítok szavaiból kortyolva, de azt hiszem élete során nem találta meg, amit keresett. A halálának pillanata viszont felszabadító erejű lehetett és azt hiszem, ez bőven elég mindannyiunknak.

   Én gyermekkorom óta végigkísértem a kutatómunkáját és merem mondani, hogy bár nem voltam jelen minden tanulmányán, de mérhetetlen tudást próbált átadni nekem és a testvéremnek, a problémát viszont abban láttam, hogy a tudás darabos volt, zavaros, összetördelt, gubancos és be volt oltva Anyukám félelmeivel. Ettől függetlenül felkorbácsolta kíváncsiságomat és igen hamar terelődtem arra az útra, amire Anyukám csak 30-as évei felé kezdett el lépegetni.
 

   Anyukám oldalán sok "mesterrel" találkoztam, akik az életet külön-külön úton próbálta megértettni és megváltani. Voltak olyanok, akik testi szinten javítgatták az embereket, energiát felhasználva, vagy lelki blokkokat próbáltak oldozgatni, tanácsokat adtak a különböző helyzetekre, technikákat mutattak életünk javítására és rengeteg volt a sarlatán, akik különös "aurát" alakítva ki maguk körül, szépen és rejtélyesen hangzó szavakkal édesgették magukhoz az embereket. Általuk láttam én állapot javulásokat az emberek egészségében és életében. Tényleg volt szerencsém megfigyelni kapcsolatok csodás kialakulását/folytatódását (értem ezt családi vonalra is), hirtelen ugró pénzügyi növekvést, csodás gyógyulásokat még gyógyíthatatlan betegségekből is. Láttam reiki mester kezét fekete korommal színeződni egy páciens kezelése alatt, tehát igen... Hiszek ezekben, de abban nem hiszek, hogy ezek a történések a mesterek által valósultak meg.
 

   Világunk tele van rejtvénnyel, mit se tudunk a nagy egészből, még a kis töredékeit is csak óvatosan kapirgáljuk. Mondhatjuk személyemet elrugaszkodottnak, de akárhogy is nézzük őrültség megragadni a teljes anyagiasság, földiesség színterén, már csak azért is mert az általunk ismert hullámok is láthatatlanok számunkra. Az energiák amik körül vesznek minket keringenek folyamatosan és többségünk igen érzékeny a jelenlétükre. Képesek felfogni. Kiszagolják embertársaik auráját, megéreznek előre eseményeket, fájdalmat megszűntetnek meg egy csettintésre. "Természetfeletti" dolgokat produkálnak, ami véleményem szerint természetes, csak nem szokványos, pedig az ember mindig is kísérletezett eme energia-játékokkal. Alvó képességeink lehetnek ezek, amik egy kis ráhatással egy pillanat alatt oldódhatnak fel. Azt hiszem ezek miatt szükségesek a mesterek. Utat mutatnak.

 

   Szeretném ha most elrugaszkodnánk a kizárólagos spirituális mesterektől, akik mindenféle (külsőleg) hókusz-póknak ható dolgokról prédikálnak és ráterelődnénk a manapság sokkal elfogadottabbnak tűnő életvitel segítőkre. Akik olyasmik mint a pszichológusok, csak más papír alatt dolgoznak. Véleményem szerint mind három csoport jó valamire, de arra semmiképp, hogy pánikbeteg emberek rájuk akaszkodva, makacsul várják a messiást. Ők nem tudnak többet nálunk, mind sötétségben tapogatózva próbálják kitalálni az előttük ülő "páciens" enyhítő gyógyszerét. Még is a probléma nem bennük, hanem bennünk van.

   Amikor az útkereső (és most teljesen mindegy milyen témában említem ezt) elindul legtöbbször fogalma sincs merre haladjon. Ilyenkor keressük meg a témánkhoz megfelelő tanítót, aki már tapasztaltabb abban, amiben mi most indulunk. Ezzel semmi baj, általában nem is ragadunk le egynél, tovább megyünk, hogy meghallgassunk többet és ez alapján mérlegelve eldöntsük és kialakítsuk a saját módszereinket. Ezekkel a módszerekkel és tapasztalatokkal pedig képessé válunk járni a saját utunkat. Legalábbis ennek így kéne lenni.
 

   A spirituális kutatók viszont gyakran megrögzötté vállnak. Itt olyan témák után kutatunk, amikre legtöbbször lelki, testi nehézségeink enyhítéseként tekintünk és ez valljuk be az esetek többségében pánikszerű vizsgálódással párosul. Ha egy probléma jelen van az életünkben és kínos, nehéz, fájdalmas helyzeteket produkál, akkor tébolyultan keressük rá az ellenszert, megállás nélkül. Megyünk, megyünk a mesterekhez, akik megosszák velünk tapasztalataikat, amik nem is biztos, hogy az ő életükben is mindig segítség és miután azt érzékeljük, hogy számunkra kevés, akkor továbblépünk egy másikhoz, aki az adott pillanatban többet ad nekünk. Az előtte levőre pedig úgy tekintünk, mint egy lépcsőfok amit megugrottunk. Hidd el... Nem vagy több senkinél, hogy lépcsőfokként ugrálj felette. Ugyan azok vagyunk, ugyan azzal a tudással... De a következőre is így fogsz tekinteni, az azutánira és mindegyikre is, ezzel a szemlélettel. Tulajdonképp ez szörnyen egoista viselkedés. Embereket ruházunk fel különleges képességekkel (akik gyakran nem is kérik ezt – kivéve a csalók) és hisztérikusan várjuk, követeljük tőlük a megoldást, mindeközben mi csak oda ültünk hallgatni őket, vagy a kezei alá ültünk gyógyulni. Kis szalmaszálat se tennénk keresztbe magunkért, hiszen Ő a mester, az Ő dolga, hogy helyre tegye az életünket. Viszont az orvos se tud gyógyítani a beteg hite nélkül... Ülünk és lessük a csodát. Koncentrálunk szavaikra, hogy majd valamelyik mondata kulccsá váljon a szívünkbe és hirtelen megértünk majd mindent, megváltozik az életünk. Én voltam ilyeneken és hiába, az előadó okos, tényleg tudja miről beszél, teljes életet él, boldog és kiegyensúlyozott, de az ott ülők elfelejtik, hogy nem a saját útjukat hallgatják. Ezzel csapják be igazán magukat. Éveket töltenek ott, beszélnek arról, hogy milyen jó a mester közelébe lenni és tudják, hogy az Ő kezében van a megváltás, de ezek a diákok itt meg is állnak. Képtelenek mesterré fejlődni, egyszerűen nem tudnak tovább lépni a mester szerepébe. Számtalanszor hallottam magam mellett, ahogy egy nagy tudású ember halkan azt mondja a tanulójának: Már mindent tudsz, kezdd el járni az utat! – A pánikban vergődő, rettegő madárka pedig semmit se ért ebből. Holott legtöbbjük szívük mélyén együtt rezegnek a szavakkal még is visszatetszőnek hat a helyzet, mivel az utat egyedül járjuk. Mester nélkül... Illetve egy másik fajta mester venné át a helyet, ha lenne hozzá merszünk. Így folytatjuk a visszajárkálást, feltesszük a kérdéseinket, ami mindig ugyan az más köntösben és szorongatjuk gyomorgörcsünket. (Csodálom a mesterek türelmét...) Csináljuk a technikákat, eredménytelenül és évek múlva azon kapjuk a fejünket, hogy rengeteg okos szót raktároztunk el a fejünkbe, de alkalmatlanok vagyunk élni is azt. Persze... egoisták vagyunk, biztos a mester szar. Így tovább repülünk és kezdjük elölről, illetve folytatjuk a semmit tevést.
 

   Én nem tudok semmit, én nem vagyok mester, csak a saját tapasztalatimból táplálkozok. Megfigyelő vagyok mind a magam terén, mind más emberek életében és szeretném elmondani, mi az amit én tanultam ezeken az "üléseken":

   Ha egy mester azzal áll eléd, hogy minden tudását átadta neked, mindent elmesélt, amivel irányt mutathat, akkor kezdj el végre szemlélődni. Megbízhatsz benne, aki ilyet mond, az nem szemfényvesztő, nem a pénzedre kíváncsi. Tényleg segíteni akar. – Ez egy sürgetés, amit az igazi tanítók látni fognak rajtad, mert belőled indul ki. Minden szakmában eljön az idő amikor egyedül kell kitaposni az utat, az élet szakmája is ilyen. Mikor gyermekek vagyunk szüleink lábnyomaiban lépkedünk tovább, iskolában a tanárainkéban, munkahelyünkön a főnökünkében és bármilyen készség tanulásánál is az okosabb lábnyomait tapossuk, így nem probléma az se, hogyha az élet színpadán is először fogja valaki a kezünket, de ha sikeressé akarsz válni, engedd el a kezeket, lépj ki a lábnyomokból. A sikerre pedig nem kell feltétlenül úgy tekinteni, hogy minden rendben van körülöttünk, dúskálunk a pénzben, boldog párkapcsolatunk van. Egyszerűen merd vállalni a maga teljességében azt, amit a szíved kíván.

   Ne röstelld bevallani magadnak, hogy egy bizonyos pont után nincs többé szükséged a mesteredre. Ezek a legsikeresebb szavak, amit hallhat a diáktól, hiszen a nebuló van olyan erős, hogy saját útját járja és ez az Ő érdeme is. Megtette, amit ígért neked. Tedd le a könyvet, kapcsold ki a filmeket, videókat, sétálj ki az előadásról és tapasztalj a magad színterén. Légy mag, törj utat és fejlődj illatozó pompás virággá, terebélyes fává, bohókásra nyírt bokorrá. Fejlődj ki a magad nemében, ismerd meg azt az utat amit magadnak szántál és utána sikeres leszel. Tényleg. A siker sztorik azért léteznek, mert valaki merte azt megírni. Tedd magad mesterré, és tárd fel a misztériumot... A te misztériumodat!

   De ne hallgass rám! Én aztán végképp nem vagyok mester! - mosoly.

C. H. Valentyne