Szentpéteri Goldmann Dávid saját véleménye írásairól:
A belső ember megtalálásáért kezdtem el írni. Versekkel kezdtem, bajlódtam elég sokáig, aztán arra jutottam, a költészet kiterjesztésének használom a prózát. A lélek dolgai izgatnak elsődlegesen. Hogyan alakul az ember önmagáról alkotott képe a sorsa folyamán? És hogy ezzel hogyan birkózik meg? Világokat képzelek el magamban gyerekkoromtól kezdve, ahol körül-belül ugyanazok a természeti törvények léteznek, mint általában, de mindig van valami fricska, egy görbe tükör. Nem társadalomkritika ez, én nem bonyolódom ilyesmibe. Mint már írtam a belső ember gondolata izgat különböző perspektívákból bemutatva. Az írásaim néhol elkapkodottak, néhol meg indokolatlanul vesézgetnek mély kérdéseket.
Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!
Könnyű, fehér levegő
A fekete óceán mélyén
is ott vagy.
Mint ahogy fehéren, könnyen, s
éltetőn mélysötét
gondjaim közt is
megálmodlak.
Mintha sóhajod vezetné ujjaim,
mintha szíved lüktetésére
járnék a lábamon.
Mintha szemed
villanása lenne
az első fény
Az összes hajnalon.
Most cigarettára gyújtok,
kéklő eső vág
át az égig nyúló füstoszlopon-
Leülök, és bőrig ázom,
végül mindegy,
Nélküled úgyis csak az időt lopom.
És mégis eladni próbálom
hangodat,
és tudom jól, az idő úgyis
megveszi végül.
De puhán, gyengéden
álmosan pillantasz
vissza minden erdőmélyről,
míg minden csontom el nem vénül.
Míg minden harang tompára
reped,
Amíg az összes vizet
a partra fújja a szél.
Én síkságot csillagporból
építek neked,
hogy hajótörött lelkemnek
szárazföld legyél.
Szentpéteri Goldmann Dávid
2016. 09. 07.
