Rusznák Emese saját véleménye írásairól:
Rusznák Emese vagyok, és Európa egyik legszebb városában Budapesten élek a családommal. Michelangelo-val együtt vallom, hogy minden kőben ott a szobor csak a felesleget kell lefaragni róla - azaz minden alkotási felületben ott van maga az alkotás, csak segíteni kell neki, hogy megszülethessen. Ha ezt megfelelő lelkiállapotban, avatott kézzel és kellő alázattal tesszük, akkor csodák születésének lehetünk tanúi. Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy egyrészt minden egyes alkotásnak külön, önálló élete van, másrészt az igazi mű létrejöttében egyaránt része van a művésznek és a befogadónak is. Mint ahogyan kétszer nem léphetünk bele ugyanabba a folyóba, épp úgy egy írás sem hathat ránk kétszer ugyanúgy. Remélem az előbbi gondolatok nemcsak üres szavak maradnak, hanem az írásaimon is tükröződnek. Ez pedig abban segít kedves olvasó, hogy kiderülhessen számodra, ki is lehet Rusznák Emese?
Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!
Lépj oda hozzám!
Lépj oda hozzám nesztelen,
s ölelj magadhoz csendesen..
Vedd az arcom két kezedbe,
kedvesen nézz a szemembe,
s ha könny gördülne ki belőle,
te csak gyengéden töröld le.
Tartsd arcomat két kezedben,
s merülj el tekintetemben.
De kérlek, várj türelmesen,
hagyd, hogy lelkünk összeérjen,
s már kutathatsz is lelkemben.
Persze csak ha igazán,
teljes szívből kíváncsi vagy,
mint ki megfizethetetlen,
drága kincsek után kutat,
s képzelni sem tudnál jobbat,
mint, hogy most éppen velem vagy.
De ne azt keresd,
ki voltam a homályba vesző múltban,
mikor még szilárdan hittem,
lehet az élet felhőtlen...
Mert hogy már rég nem az vagyok.
Az élet száz sebet hagyott.
Talán százat, talán ezret,
de biztos, hogy rengeteget.
Sok-sok fájdalmas, mély sebet.
Sebeket, melyek úgy fájtak,
azt hittem, be sem gyógyulnak.
De hála Istenek, embernek,
a sebek mégis behegedtek.
Aztán újak keletkeztek,
de azok is behegedtek.
Keletkeztek, s behegedtek…
Behegedtek, s keletkeztek…
Én pedig folyton küzdöttem,
kapálóztam mindez ellen.
Hosszú évek teltek így el,
e meddő, rút küzdelemmel,
mire végre ráébredtem,
hogy nincs mi ellen küzdenem,
hisz nem vesztem,
hanem nyertem.
Azzal is, hogy megértettem,
bár sebeink mindig lesznek,
de csak gazdagabbá tesznek,
ha megjárunk mélységeket,
meglelhetünk értékeket.
S ha ez megtörténik velünk,
egy csapásra rádöbbenünk,
hogy nincs is több, mit tehetünk,
a másikért, mint hogy csendesen,
kioktatástól mentesen,
mind a két kezét megfogva,
stabilan mellette állva,
erejét így sokszorozva,
leereszkedünk vele a saját mélységeibe.
Ott nem hagyjuk, hogy elessen,
de segítjük, hogy kincsre leljen,
s, hogy mielőbb felemelkedjen.
Légy rokon, barát, szerelem,
vagy könnyelmű ismeretlen,
aki látszólag véletlen
bizony jókor volt jó helyen,
ilyen ölelést adj nekem!
S én tiszta szívből megígérem,
hogy ha így ölelsz át engem,
azt soha el nem felejtem.
Lelkem vitrinébe teszem,
s valahányszor csak úgy látom,
hogy adódik rá alkalom
mindig viszonozni fogom.
Rusznák Emese
2016. 05. 15.
