Még jó, hogy élek
2016. 05. 06.
C. H. Valentyne véleménye Harmath József írásairól:
Édesapám nem óhajtott nyilatkozni saját írásairól. Így saját tapasztalataimra hagyatkozva és magamból, valamint a hasonlóságokból kiindulva Apukám a szeretet tragédiájának az írója. Írásai többségében a szeretet végtelenségéről szólhatnak, bár a főszereplők mindig kemény sorsúak lehetnek és gyakran felbukkanhat a halál tekintete is.
Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!
Már utálom a reggeleket.
Üresek, ragadósak és egy újabb értelmetlen
Napba vezetnek.
Vontatottan csorog a vége felé...
De akkor legalább tompulás és köd!
Szétmállok és nyálkás leszek,
Majd egy következő szemét napra ébredek.
Néha feltörnek elmúlt szép pillanatok,
Olyankor hála az égnek.
Édes Istenem,
Köszönöm a gyönyört és boldogságot,
Amit adtál nekem.
Köszönöm az érzést, mi oly csodás volt,
Ilyet soha nem is reméltem.
Valamint, köszönöm
Az összes fájdalmat, melyet lassan ölő méreg
Cseppjeiként adagoltál.
Aztán szépen lassan maró savként,
Gőzölgő lyukakat ettek a szívembe.
De legalább itt ragadtam, nem szálltam el,
Itt ebben a rohadt világban.
És köszönöm azt,
Hogy nem adtál elég merszet ahhoz,
Hogy egy másik világ kapuját döngessem.
De kaptam bőven gyávaságot,
Hogy szarul érezzem magam a bőrömben.
Ja, és a pofonokat, melyek a porba zúznak.
Fel se kelek onnan, mi a francnak?
Olyan vagyok, mint az űrhajós,
Ki a Holdra szállt.
Onnan nézi, miként a Földet egy óriás
Meteor eléri.
A világ elpusztul, nincs többé sem hazája,
Sem otthona… Hová menjen?
Mit gondolsz, mit érezhet a sötét űrben egyedül?
Egyszerre forró és fagyos minden,
Sivatag és sarköv.
A Nap leégeti a húst, a csontok rideggé fagynak,
Majd hangos reccsenéssel összeroppannak.
Homok és hó.
De a szív megmarad, megkapja a világ,
Hasadjon benne tovább.
Had pusztuljon el az egész még egyszer,
És még egyszer, és még egyszer, és…
Harmath József
