Nézőpont kérdése

Utálom az őszt. Ez a nem túl pozitív kijelentés, válasz volt arra a kedves, vidám kérdésre, amit a szomszéd Bakos Józsi ifjú felesége tett fel.

- Csókolom Kati néni! Mit szól ehhez a csodálatos őszi reggelhez?

- Utálom az őszt!

- De hát gyönyörűen süt a nap!

- Most még süt,- válaszolta Kati néni, mindentudóan - holnap meg köd lesz, aztán meg esni fog és rá fagy a járdára. Ki sem megyek a házból, amíg fel nem sózza az uram! Na és egyre korábban sötétedik. Már délután ötkor villanyt kell gyújtanom, most, amikor emelik a villanyszámlát. A fűtésről ne is beszéljünk! Még jó, hogy olcsón vettünk fát az erdőgazdaságtól. Reggelente meg az a nyirkos hideg. Reumás lesz tőle az ember. Rosszabb, mint a mínusz tíz. Nem hogy meleg lenne decemberig, utána meg jönne a hó.

- Pedig kár lenne, ha kimaradna az ősz - szólt Terike merengve - Ha nem lenne átmenet a meleg és a hideg között, nem tudnánk rákészülni a télre. Az igaz, hogy párás a hajnal, de szinte harapni lehet a friss levegőt. Reggelente a parknál szoktam felszállni a buszra és amíg várok, elnézem az öreg fákat. Abban az időben kel fel a nap. A derengésben látni, ahogy a köd egyre feljebb emelkedik. Olyan, mint egy gigászi pókháló. Néha kedvem támadna felemelt kézzel befutni alá és egy nagy gombolyagra valót gyűjteni belőle. Néha lehull egy- egy levél, s szinte csodálkozom, hogy nem akad fent azon a finom anyagon.

- Ja, a levelek! - vágott közbe Kati néni - Azok aztán hullanak, mint a rossz nyavalya. Nem győzöm söpörni. Csak hullik és hullik. Csinálja nekem a szemetet. Felkaparom reggel, délutánra olyan, mintha nem csináltam volna semmit. Nem is értem, hogy lehet ennyi levél a fákon. Bezzeg most még összeszedni sem tudom, mert eltörött a lombseprű, beleakadt a cseresznyefa gyökerébe. Igaz, műanyag volt, de legalább olcsó. Most meg vehetek újat kétezerért. Mondtam is az uramnak, hogy vágja ki azt a fát, mert csak a munka van vele; metszeni, permetezni. A cseresznyét meg úgysem esszük. Néha eljönnek az unokák, azok szoktak felmászni és szedni belőle. A többi meg pocsékba megy.

- Jaj, csak azt ne! - ijedt meg Terike - Hiszen még erős, egészséges fa és tavasszal csak úgy áramlik benne az energia. Olyan szép, mikor rózsaszín virágtengerbe borul a koronája, hogy bármelyik japánkert megirigyelhetné. Ha tudnék rajzolni, belerajzolnám egy mesekönyvbe. Utána pedig szinte roskadozik a rengeteg gyümölcstől. Ritkaság az ilyen nagy szemű Germersdorfi. Igaz nyáron csak úgy elvan, de megérdemli a pihenést, mert elvégezte a munkáját. És árnyékot ad a forróságban. Ha nekem lenne, alá tennék egy hintaágyat s egész nap ott hűsölnék. Most pedig az a sok szín. A vörös, a barna és a sárga ezernyi árnyalata. Imádom, ahogy átsüt a napfény a levelek között. Szemet gyönyörködtető látvány! A talajt pedig barna szőnyeg borítja. Minden lépésünkre zörög, ropog a sok elszáradt levél. A gyerekek, imádnak futkosni a bokáig érő avarban és belefeküdni a levélhalmokba. Bevallom, még én is. Szerintem, az ősz is a természet egyik ajándéka. Melegséggel tölti fel a lelkünket, hogy könnyebben viseljük a tél hidegét.

- Nekem ugyan nem. Felőlem akár hupikékek is lehetnek a levelek, csak ne az én kertemre hulljanak. Annyi őszt láttam már, minek örüljek? Inkább gyönyörködöm az unokákban. Na, megyek és elégetem, amit tegnap összeszedtem. Álmodozásból nem élünk meg! Azt mondják, a hamu jót tesz a földnek.

Azzal hátat fordított és sietősen a kert felé vette lépteit. Terike figyelte, ahogy Kati néni gyufát vesz elő a kötője zsebéből. Egy darab újságpapírt dugott a levél halom közé, s meggyújtotta. A lángok lassan, étvágytalanul haraptak bele a nedves kupacba. Szürke felhő emelkedett a cseresznyefa ágai felé. Az egyik ágon rozsdabarna levél árválkodott. A füst körül ölelte, s finoman meglengette, amitől a levélke elengedte az ágat, amibe addig oly kitartóan kapaszkodott. Lágy libbenésekkel a fellobbanó lángok közé hullott, ahol füstté vált a lassan véget érő őszben.

Mike Mikerson