Fecske László saját véleménye írásairól:
Humoros kis írások mindenki szórakoztatására.
A mi véleményünk:
Fecske László novellái azonnal helyet kaptak szívünkbe, a már-már fekete humornak is nevezhető megfogalmazás miatt. Néha kissé cinikus, esetleg komoly hangvételű, de az író csodás képessége a nevetetéssel kapcsolatban minden novellájában megjelenik csattanós vég formájában. Néhányan orosz realizmusként tekintenek a műveiben felelhető elemekre, személyekre. Az írónak különlegesen jó érzéke van a hangulat megteremtésében, a karakterek természetének megformálásában, akár a rövid történetekben is. Gyakran hétköznapi elemeket emel be történeteibe, amik igazán megadják az ízét írásainak, hiszen mindannyian ismerjük a buszon utazó idős hölgyeket, akik a régi időkre emlékeznek, a fiatal szerelmespárokat, akik elvakultan szaladnak a másik felé, a siető üzletembereket, akik minden másodpercben az órájukra tekintenek, vagy az egészségüket aggódva figyelő egyéneket, akik problémát csinálnak a legkisebb sebből is. Fecske László pedig kifejezetten ért ezen elemek papírra vetéséhez.
Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!
Novellacsokor - I. mű
-Pitty! - mondta a Facebook chat.
-Ki a kurva anyja az már megint? - mondta az egyszeri, huszas éveiben járó fiatalember, nevezzük Károlynak.
Bizony, ha a kurva anyja nem is, de a titkos, szíve mélyének nagyját birtokló plátói szerelme írt most rá. Beszélgetni beszélgettek ugyan, de nem volt még meg köztük a szikra. Károly szíve elkezdett igen hevesen verni, majdnem hogy hyperventillált egy kis üzenettől: 'na szia, fél nyolckor a Móriczon, ott legyél, puszi :) '
Károly nem vacillált. Nem kérdezett vissza. Szíve húzta előre, kapkodva megmosakodott, felöltözött. Apja borotválkozós szekrényéből magához vette a 'férfias' (igazából elég ápor szagú) kölnivizét, s lőtt két permetet a nyakára, ahogy egy amerikai filmben látta. Percenként a karóráját leste: hat óra húsz.
- Anya, elmentem! - közölte az öregeivel a tényt, szíve már a torkában dobogott.
- Mit akarhat tőlem? - gondolta, és már átpörgött minden az agyán, már ott állt a pap előtt, és mondta ki az igent.
-Hogy köszönjek neki? Mit mondjak? Hisz élőben még szinte nem is beszéltünk, pedig évfolyamtársam.
Begördült a busz a megállóba... Felszállt.
- Ajj, mehetne már gyorsabban a busz is, az idő is. -Felszállt Károly egy régi ismerőse, amolyan jóbanvoltunk-denembeszélünkmár figura. Itt egy sablonos töltelékbeszélgetés zajlott le, Károly még mindig percenként az óráját leste. Hét óra.
- Jöjjön már az a kurva villamos, ezt nem hiszem el baszdmeg, elkések, és már rosszul kezdem az egészet... Legalább az unokáknak lesz mit mesélni, Nagyapó elkésett az első randiról... Randi? Ez vajon randi lesz? Mi lesz? Mit fogunk csinálni? Adjak neki puszit vagy az már tolakodás?
Begördült a villamos, Károly felszállt. Minden piros lámpát elkapott, amit csak lehetett. Nézte a várost, Újbudát, és gondolkozott, erősen, sokat, már szinte megfájdult a feje. Most mi lesz?
Az ellenőrnek is egészben adta oda az irattartóját, izgalmában csak annyit nyögött ki, hogy 'Keresse ki bátran belőle!'...
A kellemes női bemondóhang egyszer csak megszólalt: Móricz Zsigmond körtér, metróállomás.
Károlyt inai mint a rugó, úgy lőtték ki az ülésből, idegesen nyomkodta (nyomkodta? megerőszakolta!) a jelző gombját, és leste, hol lehet Ő. Hét óra harmincöt perc. Leugrott a villamosról, majdnem fellökve egy öreg nőt, aki egy félszeg mocskoskurvaanyáddal elintézte a dolgot. Sok ember, girosszag. Szinte szaladt a McDonalds felé, ügyesen, ninja módra elkerülte a csöveseket, és a szórólaposokat. Az aluljáróból felfelé jövet meglátott egy ismerős alakot. Ő volt az, és egy ismeretlen srác.
- Szia Karesz, hát te?
- Én? Én csak... - itt megszakadt a mondandója - ...megyek hazafelé.
Hazaért.
Egy üzenet várta a Facebookon:
'ja, nem ide, bocsi szia'
Fecske László
2016. 02. 03.
