Novellacsokor - III. mű

 

   Egy zacskó Fisherman's Friend cukorka vagyok; Nem holmi alsó polcokról származó cukorlabdacs, gyermekek szórakozása mely tönkreteszi a fogazatot, tekintetes méretű betűkkel rám van írva kérem, hogy Sugarfree, vagyis cukormentes. Szép, csíkos csomagolásomon egy jókora hajó díszeleg, melyhez hasonlót bizonyára az antarktiszi Scott kapitány sem látott. Nevemből adódóan egy halász barátjának kéne lennem, bár megállapodom másfajta emberek mellett is. Angliában gyártattam, s erre teljes büszkeséggel gondolok mindig.

 

   Mint feljebb említettem, majdnem nemesi származásom miatt, és mert drágább vagyok a többi fajta cukroknál (bizonyosan brit vérem miatt) egy vegyesbolt felső polcán vártam, hogy megvegyen "barátom", és elfogyassza tartalmam (ez egy kicsit groteszkül hangzik, de kérem, kedves Olvasó, mit gondol, mi egy csomag cukor életcélja ha nem ez?). Ez a pillanat csakhamar be is következett, egy igen jólszituáltnak tűnő, bizonyára egyetemi diák lett a "barátom". Kitüntetve éreztem magam, hogy egy ilyen szép korban lévő ember vásárolt meg, és bíztam az együtt eltöltendő csodás jövőben. Gondolataimban eljátszottam, hogy majd táncos mulatságokon, finom kezű hölgyeknek fog kínálgatni, és ha ismerkedésre kerül a sor, én bizony kellemes szájízt fogok biztosítani.

 

   Hát nem. "Barátom" általában cigaretta után fogyasztott belőlem, ám én ezt nem vettem zokon, gondoltam nappal van még, és majd este jön el az igazi élet. Egyszer csak megkínált valakit, egy másik barátját.

- Kérsz?

- Mi ez? - (Hogy mi vagyok én? Ugyan... Ilyen primitív embert.)

- Mentolos cukor. - Felelte barátom.

- Ez rém rossz! - Lökte oda a kollegám, ki most már riválisommá avanzsálódott. Ha megtehetném, kihívnám egy pisztolypárbajra, brit neveltetésemből adódóan, ám ez képtelenség karok nélkül.

Egyszer csak egy hölgy hangját hallottam:

- Nincs egy rágód? - Hahh, bárcsak tudnád, hogy rágó helyett mi lapul az ingzsebben!

- Hát, csak ilyen cukrom van. - (Csak? Balga lény.)

- Egyszer ettem ilyet, jó erős. - Igazi úri hölgy lehet, hisz dicséri fizikumomat.

- Kéred? Nekem már nem kell. - Ah, micsoda humor. Legjobb barátok között röppennek el egymás eladásáról, elcseréléséről szóló poénok.

- Nem, kösz, nem szeretem annyira.

   Kissé elámultam, hogy nem kér belőlem, gondoltam magára vessen, hogy mit hagy ki. Barátom összehajtott, és a zsebébe tett. Az este, a nagy pezsgő mulatság messze van még.

 

   Vagy mégsem. Az este egy villamosmegálló kukájában köszöntött rám, és hiányom? Négy szem.

   Kérdem én, kedves Olvasó: Hát milyen barát az ilyen?

 

 

Fecske László