Fecske László saját véleménye írásairól:
Humoros kis írások mindenki szórakoztatására.
A mi véleményünk:
Fecske László novellái azonnal helyet kaptak szívünkbe, a már-már fekete humornak is nevezhető megfogalmazás miatt. Néha kissé cinikus, esetleg komoly hangvételű, de az író csodás képessége a nevetetéssel kapcsolatban minden novellájában megjelenik csattanós vég formájában. Néhányan orosz realizmusként tekintenek a műveiben felelhető elemekre, személyekre. Az írónak különlegesen jó érzéke van a hangulat megteremtésében, a karakterek természetének megformálásában, akár a rövid történetekben is. Gyakran hétköznapi elemeket emel be történeteibe, amik igazán megadják az ízét írásainak, hiszen mindannyian ismerjük a buszon utazó idős hölgyeket, akik a régi időkre emlékeznek, a fiatal szerelmespárokat, akik elvakultan szaladnak a másik felé, a siető üzletembereket, akik minden másodpercben az órájukra tekintenek, vagy az egészségüket aggódva figyelő egyéneket, akik problémát csinálnak a legkisebb sebből is. Fecske László pedig kifejezetten ért ezen elemek papírra vetéséhez.
Jó szórakozást kíván az Író és csapatunk!
Novellacsokor - V. mű
A Magazin semmilyen politikai párt oldalán nem foglal helyet! Az ebben a novellában megjelenő politikai hangzás, nem célzás, uszítás, csupán a mű hangulatvilágához szükséges leírás.
- Orbán, takarodj! Orbán, takarodj! - Zúgta a dühös tömeg a Belváros egyik terén.
Vegyes társaság, liberálisok, okoskodó egyetemisták, és forradalmár nyugdíjasok. Köztük volt két barátnő; Miholka Emese, kisnyugdíjas, és Kothenz Bálintné, szintén nyugdíjas. Torkuk már kissé berekedt a nagy ujjongásban, amit kötelezően csináltak minden felszólalás után. Ekkor a nyikhaj szószóló a mikrofonhoz lépett:
- Megkérek mindenkit, békésen hagyja el a teret a rendőrség segítségével! Ne feledjétek, tavasz jön, Orbán megy!
Egy utolsó ujjongás, és ki-ki elindult hazafelé. Miholka Emese, és Kothenz Bálintné nem érezték még, hogy haza kéne menniük.
- Te, Emmi. Csináljunk még valamit. Valami nagyot!
- Igazad van.
Elindultak, kezükben EU-s, és magyar zászlócskák hurkapálcán, és egy transzparens, rajta kormányellenes szöveggel.
- Tudod, pont mint '56-ban... Emlékszel?
- Hogyne emlékeznék. Ki feledné?
Végighaladtak a belvároson, egymásba karolva, és a nagy tervükről beszélgettek.
- ...Bemegyünk...és akkor...
Hideg volt, kínai prémes gallérú kabátjaik aligha adtak védelmet a csípős mínuszok ellen. Egyre csak közeledtek végcéljukhoz. Betértek a Piroska presszóba, leültek egy üres asztalkához.
- Mit hozhatok? - Kérdezte flegmán a harmincas éveiben járó szoláriumos pincérnőcske.
- Két hosszút, egy kis tejjel, két cukorral.
Megiszogatták kávéjukat, közben lázban égtek az izgalomtól.
- Na és most. - Mondta Kothenz Bálintné. - Készen állsz Emmi? Tudod, pont mint '56-ban!
- Készen állok.
Most azt várná a kedves olvasó, hogy e két kedves idős hölgy szédületes tüntetéshullámot fog kezdeményezni, de... nem.
Fizetés nélkül távoztak.
Pont mint '56-ban.
Fecske László
2016. 04. 03.
