Ébredés

 

  A kis szobába alig szűrődött be fény. Nadja szerette a félhomályt. Órák hosszat képes volt kopottas foteljében üldögélni, miközben az élet dolgairól elmélkedett. A város lüktetése mintha meg sem érintette volna. Benne élt, mégis kívülálló volt. Különc, akiben valami különös erő és tudás lappangott. Talán ezért is féltek tőle egyesek, míg mások éppen sejtelmessége és megmagyarázhatatlan karizmája miatt csodálattal tekintettek rá. Ellensége is akadt bőven. Nadja szeretett harcolni. Sosem volt engedelmeskedő típus. Ha úgy döntött, hogy elfogadja egy másik ember álláspontját, döntéseit, annak oka volt. Ritkán engedett bármiben is. Még ritkábban engedett közel magához egy másik embert. Tudta jól: ha szeret, sebezhetővé válik. Akiért Nadja képes volt felvállalni a sebezhetőséget, akiért képes volt engedni, alkalmazkodni, azt teljes szívéből szerette. Néha annyira, hogy önmagát is képes volt felemészteni a másikért. Nadja égett és égetett, még akkor is, ha látszólag gyakran hűvös és kimért maradt. Harcok edzették jellemét. Egész életében harcolt. Önmagával, a világgal, az érzéseivel, a szenvedélyeivel. Néha ezek ellen , néha pedig éppen ezekért. Kevesen értették meg, és még kevesebben vették a fáradságot, hogy megpróbálják megérteni. Az esetek többségében ez a legcsekélyebb mértékig sem érdekelte Nadjat. Igazi harcos volt. Számtalan sérülést szerzett, és ő is kiosztott jó néhányat, mégis talpon tudott maradni. Keménysége mögött azonban egy mérhetetlenül érzékeny lélek lakozott. Egy lélek, aki folyton vándorolt. Néha elűzték, néha ő maga távozott. Amikor Nadja döntött a távozás mellett, akkor tudta jól, hogy nincs a helyén és mennie kell tovább, vagy a lelke sérült meg harc közben úgy, hogy érezte, ha tovább marad, abba belepusztul. Nadja lelke ugyanis nem szerette a harcot. A szabadságot szerette. Azt a szabadságot, amiben Nadja lelke a leghűségesebb, legmegbízhatóbb volt. Ez a lélek szelíd volt, békés, nyugodt, alkalmazkodó, szeretetteljes és odaadó. Nadja és a lelke azonban szinte sehova sem tartozott. Néha még egymástól is elszakítva, elszakadva éltek. Nadja ekkor volt a legveszélyesebb. Éppen ezért próbálták őt újra és újra megfosztani a lelkétől. Attól a lélektől, ami Nadja számára az élet forrása volt. Abban a pillanatban, hogy ezt Nadja megérezte, zaklatottá vált és kifordult önmagából. Kiszámíthatatlan lett, szavai és cselekedetei kontrollálatlanul törtek felszínre, és egy pillanat alatt szertefoszlott a pontosság, precizitás, megbízhatóság, amik Nadja életének alappilléreit alkották. Addig nem tudott megnyugodni, amíg ismét nem érezte a közelséget, a lélek közelségét. Nadja valójában csak szeretetben tudott élni és mozogni. Ő tanított meg arra, hogy csak ennek van értelme, csak a szeretetben lehetünk igazán önmagunk. 

 

  Nadja nemrég elment. Azóta itt ülök a kanapén, és az élet dolgairól gondolkodom. A város lüktetése nem jut el hozzám. Benne élek, mégis kívülálló vagyok. 

​

Kiss Ildikó