Nina Mercy

Egyet kell értsek Shakespeare-rel, mikor színházhoz hasonlította az egész világot.

Néha tényleg úgy érzem, minden történet egy színdarab, minden ember egy színész. A szerepek a rendező legjobb tudása szerint vannak kiosztva, valamiért a darab néha mégis kiszámíthatatlanná válik. Siker-sztori, vagy kudarc, az univerzum szempontjából egyre megy. Mi emberek a beállítottságunk szerint próbáljuk értékelni őket.

Ez az élet számomra, és ezt próbálom sok társamhoz hasonlóan kielemezni. Néha elbűvöl a kialakult rendszer harmóniája, de megdöbbent, amikor az események láncolata mégis pusztításhoz vezet. Birodalmak, kultúrák emelkedése és bukása jellemzi az emberi lét sokszínűségét és a változás csalóka ábrándját hiteti el velünk. Hiszek az elme hatalmában, de tudom könnyű eltévedni a gondolatok labirintusában. Ezért inkább csak a megfigyelt mintázatok ismétlődéséből szövök történeteket, változtatni nem, csak összefoglalni akarok. A többit meghagyom azoknak a hatalmaknak miknek működésébe beleláthatunk, de megfejteni tán sosem fogjuk.

Magamról annyit, hogy szerepem szerint megfigyelő vagyok, sok keserédes tapasztalat tett azzá, ami vagyok. Tudatalattim idealista, racionális énem pesszimista, ezekből az ellentmondásokból táplálkozom. Gyermekkoromban gyakran mondták rám, hogy hatalmas igazságérzettel rendelkezem, és ez mai napig nem változott. Az igazságnak sok arca lehet, nem véletlenül visel szemfedőt az őt képviselő istennő a görög mitológiában. Az igazság valójában a kiegyenlítődésről szól, ami véleményem szerint az egész univerzumot áthatja. Jómagam is igyekszem ennek fényében rendezni mindennapjaimat, hozni egy döntést, vagy leírni egy folyamatot. Hogy ez mennyire sikerül vagy sem, arra az idő adja meg a választ, de írásaimban tükröződik a törekvés az objektivitásra. Nincs igazi rossz, ahogyan igazi jó sem. Kölcsönhatások, szituációk vannak, az ezekből leszűrt konzekvenciákat igyekszem meseszerűen továbbadni.